Sárkányrepülés
Repülj szabadon!
Nehéz a szabad repülés érzését azok számára érzékeltetni, akik még nem tapasztalták, milyen az: kabin, motor és kormány nélkül szállni, meg nem fosztva a valóságos szárnyalás élményétől. A súlyáthelyezéses kormányzás közvetlen kapcsolatot teremt a levegő erőivel. Az égbolt anyaga tapintható erővé válik, ahogyan a levegőben lebegsz. Arcodon érzed géped sebességét, a csendes támolygástól az ordító rohanásig.
A repülés sárkánnyal közel hozza repülésről szőtt álmaidat, sőt még annál is többet nyújt, mert megfűszerezi ezt az élményt saját ügyességed tudatával, hogy képes vagy önerőből a levegőben maradni. Még az egyszerű lesiklás is álmaid megvalósulását jelentheti, pedig ez még csak kezdeti szimbóluma az igazi repülésnek. Álmaid pedig színesek, a Szél és a Nap isteni erejét érzed, ahogy a hevederedben lógsz, és bár néha még félsz a lepottyanástól, a mindennapok sokkalta pofára-ejtőbb világából ebbe a színes csodavilágba menekülsz.
Hol is kezdődik ez a világ? Már sárkányszerkezeted összerakásának rítusánál. Sokadszor ellenőrzöd felszerelésedet, beöltözöl a hevederzetbe, felcsatolod a sisakot, ez mind az igazi repülés ceremóniájának kezdete. Megszokott lépései egyszerre biztosítják a megelőzést, de egyben izgalmakkal csiklandoznak és mégis csillapítanak. Mind-mind részei valami nagy egésznek, ami, mint valami vallási rítus egy fontos eseménnyé, a madárrá válás folyamatává állnak össze. S mire átalakulsz, számodra is megvalósul az égben vitorlázás lehetősége.
Összerakom a szárnyamat és a startra cipelem. Mindez még izzasztó és kényelmetlen, mert még egy darabkája vagyok a földhöz nőtt világnak, én a túlöltözött, széllel birkózó alak. A starthely peremén lerakom a sárkányt, még egy utolsó ellenőrzés, hozzá vagyok-e kötve a szárnyhoz, majd egy gyors körbepillantás, honnan is fúj a szél. Kiszáradt a szám, érzékeim leszűkülnek a start néhány kritikus mozzanatára. Minden kis széllökést érzékelni szeretnék a falevelek mozgásából. Megpróbálom tapintani a hőmérséklet változást is, a befújások ciklikusságát számolom, ráhangolódok a meleg levegőbuborékok szabálytalan lüktetésére. Meg kell találnom az optimális pillanatot a föld biztonságos elhagyására, beszámítva a meghatározhatatlan és láthatatlan emelőzónákat, amelyek hátán majd az égig emelkedek.
A szélbe emelem szerkezetemet és elkezdünk eggyé olvadni. Érzem a trapézszárakon az összes kis lökdösést, minden szélirány változást, ahogyan a természet erői megpróbálják kitekerni kezemből a szárnyat. Végül kiegyensúlyozom a csavarásokat, majd pár gyors lépéssel lefutok a lejtőn, lépteim egyre könnyedebbek, mindegyik lépés közelebb visz ahhoz, hogy a lég teremtményévé váljak.
És akkor repülök!
Elfelejtkezem a fölöttem szétterülő szárnyról, gépiesen a hevederbe dugom a lábam, de erről már mit sem tudok, mert folyamatosan az emelkedést jelző variométer nyafogását figyelem. Eközben másik énem a távolodó Föld hatásait figyeli. Érzem a légkör hullámzásait az emeléseket és a merüléseket, az örvényeket és a buborékokat. Az égbolt valójában telis tele van mozgással, nyugodt kék ruhája csak álca a földi szemlélő előtt. Lentről sosem fogod megismerni azt a bársonyos lágyságot, ahogyan a felmelegített mező lebegve tart, és azt az erőszakos rugdosást sem, amit egy felforrósodott sziklafal, vagy egy magas hegyoldal képes produkálni.
A levegőóceán a nyugodt végtelen béke látszatát kelti, pedig gyors változása könnyen sodorhatja bajba a tapasztalatlan, könnyű szárnyú Ikaroszt. De mi mégis vállaljuk, hogy elcsípjük a mozgó égbolt hintóit, mert lopni akarunk a szálló nyugalom sirály-óráiból. S ha ezt akarjuk, akkor meg kell tanuljuk buktatóit is.
Most épp egy havas lejtő felett lebegek az olajosan sima lágy esti szellő hátán. Táncolok az égben, belekóstolok az alkonyi lég ízébe, a kerengő sasok kedvenc csemegéjébe. Versenyzek az alattam kúszó felhőpamacsokkal, miközben lassan-lassan lefoszlik rólam a földi élet minden köteléke. Lassan elveszítik jelentőségüket a földi mágia kellékei, a műszerek, a térkép, a hevederzet. Behunyom a szemem, érzem szemhéjamon a madarakat simító légecsetvonásokat. Kinyitom újra, itt vagyok fenn, részeként a kristálytiszta égnek, annak a dimenziónak, amelynek egy szeletét ismét elcsenhettem.
És mint annyiszor, ellophatom még újra és újra.
Kevin Caldwell írása a sárkányrepülésről. Fordította: Kerekes László
Magyarországi sárkányrepülő oktatás:
Nagy Richárd
Tel.: (20) 253 9570
E-mail: richard.a.nagy@gmail.com
Próbáld ki rekreációs és regenerációs szakember kereső felületeinket: www.likeyourbody.net
-
2024.05.05. 47
-
2024.05.05. 33
-
2024.02.19. 141
-
2024.02.19. 370
-
2024.02.05. 192
-
2023.07.16. 710
-
2023.04.13. 590
-
2023.04.26. 565
-
2023.08.17. 514
-
2023.10.06. 475
SZÓLJ HOZZÁ A CIKKHEZ
Facebook hozzászólások